Legyen az ünnep nyugodt, kiegyensúlyozott
Kineziológiai gyakorlatok
Kevés olyan ember van, akinek ne kötődne legalább egy kellemes élménye a Karácsonyhoz, a Mikuláshoz, az év végi csodaváráshoz. A legtöbbünknek a gyerekkorból származik ez az emlék. Mégis felnőttként hajlamosak vagyunk ezeket a szívmelengető és/vagy éppen megmosolyogtató emlékeket háttérbe szorítani, és teret engedni az ünnepet megelőző feszültségnek, hajszának.
Mi lenne, kedves Olvasó, ha idén sikerülne kezébe venni a lelkét egy kicsit, és tudatosan megőrizni lelki békéjét, hogy az ünnep még szebb legyen? E cikk ebben próbál segíteni, természetesen újra az oldásnál alkalmazott gyakorlatok segítségével.
A gyakorlatok nagyon egyszerűek, valószínű, hogy egyiket-másikat már ismeri. Nagyon fontos, hogy finom, gyengéd mozdulatokkal végezze. Ha fájdalmas, inkább ne csinálja. Mindegyik arra szolgál, hogy csökkentse a feszültséget, segítsen megnyugodni. Néhány perc alatt elvégezhetők, naponta többször is, és semmi káros hatásuk nincs, jótékony viszont annál inkább.
1. A túlterheltség oldása
Ez a gyakorlat három részből áll. Azokat a meridiánpontokat masszírozzuk, amelyek segítenek kicsit összeszedni magunkat. Ötször-hatszor ismételjük a masszírozást, és mindig csináljuk meg váltott kézzel is. Először jobb tenyerünket tegyük a köldökünkre, bal kezünkkel pedig masszírozzuk a mellkasunkat, úgy, mintha a hüvelykujjunk és a többi ujjunk (egymás mellett összezárva) egy ‘V’ betűt formázna. A második lépésnél jobb tenyerünk újra a köldökön. Bal kezünkön 3 ujjat használunk. A hüvelykujj az alsó ajak alatt az állunkon, a mutatóujj és a középsőujj párhuzamosan egymás mellett összeér (gyűrűs-, kisujj behajlítva) az orr és a felső ajak közötti részen. Folyamatosan gyengéden dörzsölgetjük az itt található pontokat. A harmadik lépésben a jobb tenyér újra a köldökön pihen, a bal tenyér pedig a farkcsontot dörzsölgeti.
2. Csecsemőmirigy-masszázs
Ez a gyakorlat nemcsak nyugtató, hanem immunerősítő hatású is. A csecsemőmirigy, amely a szegycsont mögött helyezkedik el, egy nyirokszerv, és a szervezet immunvédekezésében van nagy szerepe. A gyakorlat során – folyamatosan jó, mélyeket lélegzünk – mind az öt ujjunk begyével ütögetjük a csecsemőmirigyet. Először egyik, majd a másik kézzel, 15-20-szor.
3. Váltott orrlyukú légzés
A bal kéz mutatóujját és középső ujját egymás mellett párhuzamosan összezárva befogjuk a bal orrnyílást, és a nyitott jobb orrnyíláson jó mélyen beszívjuk a levegőt; és benntartjuk, amíg a jobb kéz ugyanezen két ujjával befogjuk a jobb orrnyílást, a bal orrnyílást elengedjük, és a jó mélyen kilélegzünk. Háromszor ismételjük, majd cserélünk.
Nagyon sokat tehetünk magunkért, és manapság szerencsére ezt egyre több szakember hangsúlyozza, fontos a folyamatosan folyadékfogyasztás. A legjobb a szénsavmentes víz, ami természetesen csapvíz is lehet.
Köszönöm figyelmét, és kívánok Önnek meghitt, békés, mosolygós Ünnepet!
Darvas Orsolya kineziológus
06/30-574-3605