A tánc, mint mozgásforma

Kislány korában az ember királynő, színésznő vagy éppen táncosnő szeretne lenni. Gyerekkoromban sok mozgásformát kipróbáltam kosárlabda, kézilabda, talajgyakorlatok. Ahogy minden tinit engem is elért a nagy diétázási láz, így a tornaórán kívül is szükségem volt mozgásra.

Elkezdtem a aerobic órákra járni, illetve a többi csoportos, zenés órát is előszeretettel látogattam, kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Az új dolgok iránti vágy bennem is mindig megvolt, tehát nem nagy meglepetés, hogy amikor hazánkba is elérkezett a fallabda őrület engem is megfertőzött, de ez csak addig tartott, amíg meg nem kaptam az első invitálást egy hastánc órára.

A legelső alkalom egy ingyenes óra volt, ahol ki lehetett próbálni, hogy miként is „működik” a hastánc varázslatos világa. Első pillanatban az ember azt gondolja, hogy a csípőt rázni és kacéran mosolyogni nem nagy kunszt. Aztán ahogy már sokszor megtapasztaltam, nagyon is sokat kell tenni ahhoz, hogy az ember meg tudja csinálni azokat a mozdulatokat, melyek olyan kecsesek és olyan vonzóak a táncosnők körében.
Az első óra után, úgy gondoltam, hogy megtaláltam a helyem. Elrohantam hát és megvettem az első rázóövemet, illetve egy igazi hastánc gyakorlóruhát. Aztán amikor elkezdtem járni a stúdióba egy olyan világot ismertem meg, amiről eddig nem is álmodtam vagy csak a filmekben láttam. A hastánc tanárom egy igazán kivételes NŐ, csupa nagy betűkkel. A tánc iránti elhivatottsága és szeretete átragad mindenkire aki csak belép a stúdiójába. Egy alkalom másfél órás, így kicsit több, mintha csak leugranánk az edzőterembe.

Természetesen nem csak ebben más, hiszen amikor belépünk az ajtón magunk mögött hagyjuk az összes problémánkat. Ezeken az órákon általában megszokott csoport vesz részt. Vannak régi és vannak új tagok is, de mindenkit szeretettel fogad a nagy csapat. Ahogy a zenét meghallja az ember valami érdekes bizsergést érez az ereiben és nem kell sokáig próbálkoznia, hogy csak az ott és mosttal foglalkozzon. A társaság, a hely, a zene vagy éppen a hastánc tanárnő hatása, nem lehet tudni, mert minden egyes rész nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kivételes személyiségnek érezzük magunkat. Amit nem gondoltam volna az az, hogy mint minden táncnál itt is gondos előkészület és nagyon sok felkészülés előz meg egy-egy fellépést. Általában a nagyszínpados színpadra lépés fél éves kemény munka eredménye. Heti rendszeres megjelenés, koreográfia egyeztetés, fellépő ruha varratás és persze sok-sok gyakorlás.

De mindent összevetve elmondhatatlan érzés, hogy milyen amikor bemegyünk a gyakorló órákra, amikor cinkosul összemosolygunk, mert éppen sikerült egy mozdulat amit már jó ideje gyakorlunk, vagy éppen, mert valamiben segítettünk vagy nekünk segítettek valami megértésében, a színpadon állni több száz ember előtt és megmutatni, hogy mi mindent tanultunk az eltelt időszakban.  

 Szegényebb lennék egy csodálatos élménnyel, ha azon a tavaszi napon az unokanővérem nem beszél rá, hogy próbáljuk ki az első hastánc óránkat. Nagyon sok kedves és kivételes embert ismerhettem meg a tánc kapcsán és sokat köszönhetek hastánctanáromnak, aki oly sok órát áldozott a tanításomra.
Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a csodálatos világot, aki egy kis kikapcsolódásra vágyik a rohanó hétköznapokban.  

    Kormos-Rényai Katalin